Galgahévíz műemlékei
A Szent Miklós római katolikus templom A középkori templomnak nincs nyoma. Az első templom 1700 körül, fából készült. Az új kőtemplomot 1722-ben szentelték fel. Mivel szűknek bizonyult, ezért Esterházy Miklós 1796-ban megnagyobbíttatta. A tornyát 1816-ban megemelték. 1957-től kezdődően a templomot kívül és belül felújították, tönkrement berendezési tárgyait újakkal cserélték ki. A település központjában, téren álló,…
Galgahévíz nevezetességei
Szent András remete emlékműve Korábbi ásatások során a régészek egy középkori földvár és egy középkori falu magjának nyomaira bukkantak E helyen valamikor templom és kolostor állt, és Bencés remetések éltek. A Millenium évében, 2000-ben készíttette Szent András remete szobrát Galgahévíz Község Önkormányzata. A fából készült szobrot Galgahévíz legszebb természeti környezetében, a Szentandrás parton helyezte el….
Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésekről
Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Galgahévíz településen a hivatal elnöke által 2019-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. A felvételek Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási számai és megnevezései a következők: 2154 Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, éves kikérdezés Az összeírási munkát a Központi Statisztikai…
PM_CSAPVIZGAZD_2017/37 – Csapadékvíz elvezetés pályázat
Tisztelt Lakosság! Nagy örömmel értesítjük Önöket, hogy a PM_CSAPVÍZGAZD_2017 kódszámú, „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” tárgyú pályázati felhívásra Galgahévíz Község Önkormányzata által benyújtott pályázat támogatást nyert, 95%-os támogatási intenzitással. A megítélt vissza nem térítendő támogatás összege bruttó 219 591 616 Ft. A projekt a Pénzügyminisztérium támogatásával, a…
Kéményseprő ipari tevékenység tájékoztató
2019. január elsejétől GALGAHÉVÍZ település kéményseprőipari közszolgáltatója a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezete. Ezzel a változással a településen a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermék-elvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát a katasztrófavédelem szakemberei végzik el. Továbbra is elengedhetetlen, hogy évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőkészülékét. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartás és…
Felnőtt orvosi rendelési idő
Figyelem! Felnőtt orvosi rendelés! Hétfő: 8.00.-12.00 Kedd: 8.00.-12.00 Szerda: 13.00-17.00. Csütörtök:8.00.-12.00. Péntek: 8.00-1o.00 / csak páros heteken/ 16 óra után Központi Orvosi Ügyelet. Ambulancia: 2194 Tura, Petőfi Sándor tér 2. Tel: 06-1/301-6969 Mentők: 104. KÖZÖS DISZPÉCSERSZOLGÁLA
Hulladékszállítási rend 2019. évre
A 2019-es évre vonatkozó hulladékszállítási rendet a csatolt dokumentumokban találják meg.
Helyi Esélyegyenlőségi Program 2019-2023
Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi mentorokról szóló 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet és a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelet rendelkezéseivel, Galgahévíz Község Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programban rögzíti az esélyegyenlőség érdekében szükséges feladatokat….
Centrál takarék kirendeltségi hirdetmény
Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy kirendeltségünk 2018. december 13-án üzleti tevékenységét áthelyezi a 2194 Tura, Bartók tér 21. szám alatti kirendeltségbe. A közelben lévő további kirendeltségünk:Cím: 2170 Aszód, Kossuth Lajos út 1. Szolgáltatásainkról megtalálnak minden aktuális információt a www.centraltakarek.hu címen, ahol fiókjainkról, ATM-einkről, termékeinkről is tájékozódhatnak. Honlapunkról érhetik el internetbankunkat is, melynek egyszerű használatávalbárhonnan…
Előzzük meg az afrikai sertéspestist!
{modal url=”https://galgaheviz.hu/wp-content/uploads/2019/02/afrikai-sertespestis.jpg” width=”762″}{/modal}
Öntözési tilalom a Galga patakból!
A Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága azonnali hatállyal ÖNTÖZÉSI TILALMAT rendelt el a Galga patak Pest megyei szakaszára. A Galga patakban burgonya baktériumos hervadása és barnarothadása fertőzést állapítottak meg. A Galga patakból TILOS a burgonya, paradicsom, paprika és az említett kórokozóra fogékony gazdanövények öntözése, valamint TILOS az előzőekben felsorolt növények patakból nyert vízzel történő…
Tájékoztató sertéstartók számára
Tájékoztató sertéstartók számáraMagas kockázatú terület Az afrikai sertéspestisnek (a továbbiakban: ASP) Magyarországon vaddisznóban történt megállapításai, valamint az európai, kiemelten a szomszédos országok járványhelyzetének gyors és drámai romlása miatt fokozott a veszélye annak, hogy a vírus átterjed a hazai házisertés állományokra is. Ez az ágazatra nézve további súlyos következményekkel (kereskedelmi korlátozások, exportból történő kizárás) járna. Ennek…

