Üdvözöljük Galgahévízen

Polgármester jelöltek bemutatkozása

Vanó András

Tisztelt galgahévízi választópolgárok!

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önökhöz, hogy támogassák polgármesterré választásomat. Kérem, szenteljenek egy percet az alábbi gondolatok elolvasására, hogy megismerhessenek engem, terveimet és elképzeléseimet.

Tudom, megválasztásom esetén milyen elvárásoknak kell megfelelni, és vállalom a feladatokat, amelyeket a községünk működésének biztosítása érdekében mind gazdaságilag, mind mentálisan meg kell tenni. Mindezt a következőkre alapozom.
Mint községi képviselő...
Az önkormányzatban eltöltött húsz év biztosította számomra a teendők alapos megismerését, melyet folyamatosan a közösségben kapott és végzett feladataim tettek lehetővé.

A helyi közéletben eltöltött tevékenységeim:
A társadalmi csoportok tevékenységében a mai napig részt veszek: hagyományőrző együttes, pávakör, sportegyesület, nyugdíjas klub, önkéntes tűzoltó- és polgárőr egyesület. Némelyiknek oszlopos tagja, vezetője és szponzora is vagyok, így rálátást szerezhettem mely területek azok, amelyeket gazdasági és közéleti szempontból is erősíteni, működésében segíteni lehet, sőt kell. Aktívan részt veszek a római katolikus egyházközösség életében.

Polgármesterré választásom esetén a következő feladatok megvalósítását tartom a legfontosabbnak:
Oktatás
Az óvodában és az iskolában megkezdett re­konstrukciókat folytatnunk kell, az oktatás feltét­eleinek megkönnyítése érdekében pedig továb­bi pályázati lehetőségeket kell felkutatni. Lehetőséget teremtünk a bölcsődét helyettesítő gyermek megőrző létrehozásához.

Művelődés
A hagyományos, ünnepkörökhöz kötött eseményeink mellett, (farsang, falunap, falukarácsony) új lehetőségeket teremteni (pünkösd, minősítők megrendezésére való jelentkezés) a község polgáraival a közös programokra. Szeretnénk megújult közművelődést, színvonalas országosan is ismert előadásokat biztosítani.

Egészségügy
Nagyobb, rendezettebb gyógyszertár kialakí­tására van szükség, melyet magán vállalkozóval van lehetőség megvalósítani. Bővítjük az egészség megőrzési lehetőségeket (masszázs, természet gyógyászat). Biztosítjuk az időskorúak napközi otthonos ellátását, folya­matos egészségügyi szűrését, valamint az integrált ellátási rendszert.

Gyermekorvosi rendelő
A homlokzati felújítás és a vízelvezetés kor­szerűsítése mellett gyermekkocsi tárolót alakítunk ki, bővítjük a váróhelyiséget, a gyermekek részére játszóhelyet biztosítunk.

Infrastruktúra
Galgahévíz vízelvezetési gondjait az önkormányzat saját erő bevonásával kívánja teljesíteni. A külterületi részeken karbantartatjuk a levezető árkokat az arra kijelölt igazgatási szervezetekkel. A falu területén belül mindenhol kiépített járdát - mely elősegítené a gyalogos illetve kerékpáros forgalom lebonyolítását - pályázatban való részvétellel kívánom megvalósítani, ezzel megkönnyítve sok ember számára az óvodába, iskolába és az orvoshoz való eljutást.
A megkezdett útfelújítási programot folytatjuk, a hiányzó útburkolat aszfaltozásához további lehetőségeket kutatunk fel, a pályázatokhoz szükséges műszaki terveket elkészíttetjük. Sürgősen lebonyolítjuk: a Ságvári út és a Romhányi parthoz való út javítását, korszerűsítését; a Honvéd utca, a Zrínyi utca szilárd burkolattal való ellátását; az ott elhelyezkedő szabad terület parkká alakítását.
Sebességkorlátozást vezetünk be, és megfelelő átkelőhelyeket biztosítunk a gyalogosok számára. Megvalósítjuk külterületek, külterületi dűlő utak rendbetételét, megakadályozva az allergiát okozó gyomok terjedését. Beruházókkal való kapcsolataim felhasználásával, új munkahelyteremtő egységeket hozunk létre, beruházásokat indítunk.

Vállalkozói program
Folytatva a vállalkozókkal való kapcsolattartást el kell érnünk, hogy ne csak beszéljünk községünk fellendítéséről, de tegyünk is érte. A közösség érdekeit folyamatosan szem előtt tart­va, a hétköznapok folyamán mind az egyéni, mind a közösségi célokért kell tennünk.
Terveimben szerepel olyan programok szervezése, melyeken pénzügyi és gazdasági szakemberek, valamint szülőfalunk tapasztalattal rendelkező idősebb polgárai adnak tanácsot, ötle­tet, beszélgetés keretében. Megteremtem a lehetőséget ahhoz, hogy a gazdálkodók, közvetlenül a termék előállítója, gyártója kapcsolatba kerüljön a megfelelő háttérlogisztikával rendelkező felvásárló cégekkel.

Településfejlesztés
A szakhatóságok által jóváhagyott általános rendezési tervet meg kell valósítani: lakóterü­letek, lakóparkok kialakítása, üdülő-pihenő övezetek bővítése, felkészülés a turizmus adta lehetőségek kihasználására. Bika-tó, iskolakert helyszíneken való táboroztatás /nem szórakoztató központ/, ezen belül fiataljainknak megtanítani a környezetvédelmet, a környezettudatos életet, a népi hagyományokat.
Fel kell mérni a környezetünkben található termálvíz-hasznosítás lehetőségeit, melyről már tájékozódási szinten beszélgetést is foly­tattam. Pályázatokat keresünk a megújuló energiák felhasználására. Ma már hulladékból is lehet napkollektort készíteni, ami ügyes kezek által 30-40% költség magtakarítást jelenthet.
Fontos feladat a külterületi földjeink tulajdon­jogi rendezése, majd ezek hasznosítási lehet­őségeinek felkutatása.

Megfelelő, olyan „on-line” lehetőség megteremtése, ahol a polgárok jelezni tudják, ha valahol hibát észlelnek az infrastruktúrában. Megfelelő, a feladatát ellátó közhasznú munka megteremtése, községünk fejlődése és folyamatos karbantartása érdekében. Ne a segélyen élők, sokkal inkább a munkát elfogadók és folytatók táborát növelve.
Sportpálya és környezetének kialakítása, a régi tó és környezetének helyreállítása a sportra, pihenésre vágyók számára.

És akikre külön oda kell figyelnünk...
Meg kell becsülni azokat az embereket, akik eddig is önzetlenül, szabad idejüket feláldozva dolgoztak, tettek a község érdekében. Az ifjúság számára megfelelő szórakozási lehetőségeket kell biztosítani, ami adott, hisz környékünk egyik legrendezettebb művelődési háza miénk, galgahévízi polgároké.
Meg kell teremtenünk a rászoruló fiatalok, fi­atal és idősebb családosok, valamint idősek és egyedül álló emberek erkölcsi és anyagi támogatásának lehetőségét.

Ígérhetek Önöknek egy lendületesebb, hatékonyabb vezetést. Községünk főállású polgármestereként közös céljaink elérése érdekében.
Utópisztikus álmo­kat vetíteni etikátlan. Hivatkozni kapcsolatokra, bár eddig, embereknek eszükben sem volt több éven keresztül kihasználni azt szeretett szülőfalujuk érdekében, mind csúsztatás. Ámulatba sokakat lehet ejteni, de a valóságos tények alapján lehet csak cselekedni. Ezt az átgondolt tényeken alapuló gazdálkodást kívánom folytatni, szülőfalum megelégedésére.

Még egy gondolatra engedjék meg hogy, reagáljak:
Mi lesz veled Galgahévíz.........?

Igen. Én tudom! Mert itt éltem minden nap. Nem az elmúlt húsz évre, az elmúlt ötven évre gondolok vissza szívesen. Minden pillanatára. A számtalan társadalmi munkára a közösségünk érdekében. Az itt eltöltött életemre, családomra és a galgahévízi közösségre.
Büszke vagyok arra, hogy ennek érdekében becsületes gazdálkodással vehettem részt a vezetésben. Nem elmenekülve, kiírva Galgahévízt az életemből. Ezt bizonyítva, számtalan civil társadalmi csoport támogató nyilatkozatával rendelkezve. Ha Önök engedik, igen, tudom mi lesz veled Galgahévíz. Mert tudatos gazdálkodással és összefogással, a jó Isten segítségével sikerülni fog. Így szolgálva, Galgahévíz község polgárait megfelelő életkörülmények között. Biztosítva a nyugalmat, szórakozást, az intézményi működést.

Fenntartható Galgahévízt fogunk építeni az Önök és képviselő társaim együttes erejével.
Kérem, gondolják át eddigi ténykedéseimet, és szavazzanak bizalmat a polgármesteri megbízatás elnyeréséhez.
Én az Önök támogatásával, a képviselő testület tagjaival szívesen és felelősségteljesen fogok dolgozni, bízva abban, hogy eleget tehetünk a községünkben élők elvárásainak.

Galgahévíz, 2010.08.27.

Bizalmukat köszönve, tisztelettel: Vanó András